.:A Rudolf című musical honlapja:.
Rudolf
 
Rudolf- menü
 
Menü
 
Galéria
 
Extrák
 
Sajtó
Sajtó : Világpremier az Operettben - Májusban mutatják be a Rudolf című musicalt

Világpremier az Operettben - Májusban mutatják be a Rudolf című musicalt


A darab a bécsi és a budapesti színház együttműködésében készül - A szerepekre nyilvános meghallgatást hirdet az operettszínház

A Rudolf című musical ősbemutatóját a Budapesti Operettszínházban tartják a jövő év májusában, míg a szabadtéri világpremier Szegeden a 2006-os szabadtéri játékokon lesz - közölték a szervezők.

A darab Rudolf, Habsburg főherceg és Vetsera Mária tragikus végű szerelméről szól. A trónörököst és szeretőjét 1889 januárjában holtan találták a Bécs melletti mayerlingi vadászlakban. Haláluk körülményei máig tisztázatlanok. Az utolsó csók alcímű musical zenéjét a Jekyll és Hyde komponistája, Frank Wildhorn szerezte, szövegét az ugyancsak amerikai Jack Murphy írta.

Az igazgató kiemelte, hogy a darabnak fontos politikai üzenete is van: másként alakulhatott volna a történelem, ha a béke párti, egységben gondolkodó Rudolf nem bukott volna el, és nem a háború párti, elválasztott világokban gondolkodó II. Vilmos "diadalútja" következik be.

Történelmi pillanatról van szó; az előadás hidat jelent New York, Bécs, Budapest és Szeged között - mondta a magyar nyelvű előadást rendező Kerényi Miklós Gábor, az operettszínház igazgatója. A világpremier a bécsi Vereinigte Bühnen és a Budapesti Operettszínház koprodukciójában jön létre, a Szegedi Szabadtéri Játékokkal együttműködve.

Kerényi Miklós Gábor "musical-világvárosnak" nevezte Budapestet, rámutatott továbbá arra, hogy a bécsi teátrum és az operettszínház együttműködése nem véletlen: repertoárjuk nagyon hasonló, és azt szeretnék, ne csak "londoni export" képezze a musical-kínálatot.

Kathrin Zechner, a bécsi intézmény intendánsa kiemelte, hogy a Budapesti Operettszínház épületének "bája van" és óriási lehetőségek rejlenek benne. A darabot nemzetközi team állítja színpadra, így például a zenei vezető a holland Koen Schoots, a koreográfus az osztrák-amerikai Kim Duddy. A szerepekre nyilvános meghallgatást hirdet az operettszínház.

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Társalgó
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Honlapok
 
Számláló
Indulás: 2006-05-22
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!