.:A Rudolf című musical honlapja:.
Rudolf
 
Rudolf- menü
 
Menü
 
Galéria
 
Extrák
 
Sajtó
Sajtó : A Rudolf ősbemutatójára készülnek az Operettszínházban

A Rudolf ősbemutatójára készülnek az Operettszínházban


Budapestre látogatott Jack Murphy és Frank Wildhorn, a vadonatúj Rudolf című musical amerikai szerzőpárosa, hogy megtekintsék a darab munkálatait.

A zeneszerző, Frank Wildhorn neve nemcsak a musicalkedvelők körében közismert, hanem popszakmában is jól cseng, hiszen legnagyobb sikereit dalszerzőként akkor érte el, amikor a Whitney Houstonnak kreált dal világszerte népszerű; de dolgozott Liza Minellivel és Sammy Davis Jr-al is.

A Rudolf története nem ismeretlen a magyar közönség számára: Habsburg Rudolf trónörökös és Vetsera Mária szenvedélyes, romantikus és tragikus véget érő kapcsolatát meséli el, drámai muzsikával, és óriási slágerekkel. A ifjú Rudolf abban a pillanatban ismerkedik meg a fiatal bárónővel, amikor minden összeomlani látszik körülötte. Apjával, Ferenc József császárral egyre nyilvánvalóbb kibékíthetetlen politikai és emberi ellentéte, mindenütt besúgók veszik körül, feleségével boldogtalan a kapcsolata, s a magyarok ráadásul tőle várják a Monarchia válságának megoldását. Rudolf csapdában érzi magát, képtelen túllépni saját korlátain – és megváltásként érkezik életébe a mindent elsöprő érzelem. A titkos viszony persze nem kerüli el a nagy manipulátor, Taaffe miniszterelnök figyelmét sem, aki ettől a perctől kezdve esküdt ellenségként igyekszik megakadályozni Rudolf politikai és magánéleti boldogulását. Hiába ismerjük a történelemkönyvekből a drámai befejezést Mayerlingben, az utolsó pillanatig úgy tűnik: a szerelem végül mégis győzni fog.

A szereplők válogatását - amelyen a szerzők személyesen is részt vettek - még tavaly decemberben kezdte meg egy nemzetközi csapat, akik Rudolf szerepére az első szereposztásban Dolhai Attilát választották. Vetsera Máriát Vágó Bernadett, Taaffegrófot Földes Tamást, az intrikus Larisch grófnőt Janza Kata, Rudolf feleségét, Stefániát pedig Polyák Lilla alakítja majd. Az előadásban közreműködik a színház Musical együttese és Zenekara valamint a Pesti Broadway Stúdió növendékei

A több éves előkészítő munka után most; nemzetközi alkotógárda és hatalmas apparátus készül arra, hogy 2006. május 26-án világszínvonalú ősbemutatót ünnepeljen a Budapesti Operettszínház, s, hogy 2006 július 28-án szabadtéri világpremiert tartson a szegedi Dóm tér monumentális színpadán, négyezer néző előtt.

A szerzők szeretnék, ha hazánk után Ausztriában is színpadra állítanák a Rudolfot, erre várhatóan 2007-ben kerül sor.

A darab szereplői és közreműködői:

Az előadás címszerepében Dolhai Attila és Mészáros Árpád Zsolt alakítja majd.
További főszerepekben: Vágó Bernadett, Janza Kata, Bereczki Zoltán, Szabó P. Szilveszter, Polyák Lilla, Földes Tamás.

Zene: Frank Wildhorn
Dalszöveg: Jack Murphy
További dalszövegek: Nan Knighton
Eredeti szövegkönyv: Jack Murphy és Phoebe Hwang

Frank Wildhorn és Steve Cuden koncepciója szerint

Hangszerelés Kim Scharnbergm Koen Schoots

Musical Supervisor Koen Schoots

Magyar szöveg: Zöldi Gergely, Kerényi MG, Somogyi Szilárd
Magyarországi változat: Kerényi Miklós Gábor

Zenei vezető: Makláry László, Silló István

Karigazgató: Kéringer László

Díszlet: KHELL CSŐRSZ
Jelmez: VELICH RITA

Koreográfusok: MICHAEL P. REARDON, DUDA ÉVA, ROGÁCS LÁSZLÓ, LŐCSEI JENŐ

Világításterv: SOMFAI PÉTER

Rendező: Kero

Rudolf, trónörökös - Dolhai Attila - Mészáros Árpád Zsolt
Vetsera Mária bárónő - Vágó Bernadett - Vágó Zsuzsi
Taaffe gróf, miniszterelnök - Földes Tamás - Homonnay Zsolt
Larisch grófnő, Mária barátnője - Janza Kata - Peller Anna
Ferenc József, császár - Németh Attila - Jantyik Csaba
Stefánia, Rudolf felesége - Polyák Lilla - Nádasi Veronika
Pfeiffer, bábjátékos - Bereczki Zoltán - Szabó P.Szilveszter
Szeps, újságíró - Csuha Lajos
Bratfisch, Rudolf kocsisa  - Marik Péter
Willigut, Taaffe ügynöke - Dézsy Szabó Gábor
Károlyi István - Kerényi Miklós Máté
Andrássy Gyula - György Rózsa Sándor
Lónyai Ferenc - Pálfalvy Attila
Edward, walesi herceg I- mre Sebastian
Braganza hercege - Bartha László
II. Vilmos, német császár - Péter Richárd
Mitzi - Molnár Andrea
Sophie - Tihanyi Lívia
Kathrin - Heiter Ági
Meisner, Willigut embere - G. Szabó Sándor
Helga, polgárnő - Sz. Nagy Ildikó

Valamint: bécsi arisztokraták, polgárok, örömlányok és komédiások
Közreműködik: a színház Musical együttese és Zenekara
valamint a Pesti Broadway Stúdió növendékei

A musical a VEREINIGTE BÜHNEN WIEN (Kathrin Zechner Intendáns) felkérésére készült!
Ötlet: Rudi Klausnitzer / Vereingite Bühnen Wien, Dramaturgia: Peter Back – Vega, Michela Ronzoni
Eredeti Jogok: VBW – Kulturmanagement-und VeranstaltungsgmbH –Wien
Magyarországi jogok és kooprodukciós management:
Pentaton Művész- és Koncertügynökség - Lőrinczy György

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Társalgó
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Honlapok
 
Számláló
Indulás: 2006-05-22
 

Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!