Sajtó : Rudolf - Az utolsó csók |
Rudolf - Az utolsó csók
A Szegedi Szabadtéri Játékok, a Vereinigte Bühnen Wien, és a Budapesti Operettszínház nemzetközi koprodukcióban a világon elsőként Magyarországon mutatja be a Rudolf – Az utolsó csók című musicalt. A zenés darab szabadtéri világpremierjére a Játékok jövő évi programjában kerül sor.
Szabadtéri világpremier helyszíne lesz a Dóm téri színpad
A Szegedi Szabadtéri Játékok 2005-ös évadja rekordbevétellel zárult, a Játékok legsikeresebb produkciója, a legnagyobb közönségsiker az Operettszínházzal együttműködésben bemutatott Rómeó és Júlia című musical volt, melynek hét előadását összesen több mint 29 ezren látták. A Rómeó és Júlia műsorra tűzése a fesztivál és a Budapesti Operettszínház újjáélesztett együttműködésének köszönhető: a megállapodás értelmében - az Elisabeth című musical 1996-os közös bemutatója után - 2005-ben a Játékok műsorán szerepelt az Operettszínház aktuális sikerdarabja. Az együttműködés 2006-ban, újabb partnerek bevonásával folytatódik: a Játékok, a Budapesti Operettszínház, illetve egy elismert külföldi musicalszínház, a Vereinigte Bühnen Wien koprodukciójának eredményeként jövőre a Rudolf – Az utolsó csók című musicalt láthatja a Dóm téri közönség.
Bécs-Budapest-Szeged koprodukcióban világpremier a Játékok 2006-os programján
A nemzetközi koprodukció létrehozói, a Szegedi Szabadtéri Játékok, a bécsi Vereinigte Bühnen Wien és a Budapesti Operettszínház együttműködésében 2006 tavaszán kerül bemutatásra a Rudolf című musical, Frank Wildhorn és Jack Murphy, a Jekyll és Hyde szerzőinek legújabb darabja. A Budapesti Operettszínház 10 előadását követően a musical szabadtéri világpremierjére Szegeden, 2006. július 28-án kerül sor. A több éves előkészítő munka, a nemzetközi alkotógárda és a hatalmas apparátus a garancia arra, hogy 2006 nyarán, a Budapesti Operettszínház ősbemutatóját követően világszínvonalú produkcióval várja látogatóit a jövőre 75 éves Szegedi Szabadtéri Játékok.
Rudof trónörökös és Vetsera Mária szenvedélyes kapcsolata elevenedik meg a Dóm téri színpadon
2006. július 28-án szabadtéri musical-világpremier részese lehet a Játékok közönsége: ezen a napon mutatják be a Rudolf című zenés darabot a Dóm téren felépített monumentális színpadon. A musical egy szenvedélyes szerelem történetét dolgozza fel, Rudolf trónörökös és Vetsera Mária tragikusan végződő kapcsolata áll a darab középpontjában. Titkos szerelem, kibékíthetetlen ellentétek, drámai helyzetek – mindez fülbemászó slágerekkel párosulva felejthetetlen élményt ígér a nyári fesztivál látogatóinak. A Rudolf – hasonlóan a korábbi musical-ekhez – minden bizonnyal hatalmas közönségsikert arat Szegeden is.
A musical szereposztása a következő:
Rudolf, trónörökös - Dolhai Attila, Mészáros Árpád Zsolt Vetsera Mária - Vágó Bernadett, Vágó Zsuzsa Taaffe gróf, miniszterelnök - Földes Tamás, Homonnay Zsolt Larisch grófnő, Mária barátnője - Janza Kata, Peller Anna Ferenc József, császár - Németh Attila, Jantyik Csaba Stefánia, Rudolf felesége - Polyák Lilla, Nádasi Veronika Pfeiffer, bábjátékos - Bereczki Zoltán, Szabó P.Szilveszter Szeps, újságíró - Csuha Lajos Bratfisch, Rudolf kocsisa - Marik Péter Willigut, Taaffe ügynöke - Dézsy Szabó Gábor Károlyi István, magyar nemes - Kerényi Miklós Máté Andrássy Gyula, magyar nemes - György Rózsa Sándor Lónyai Ferenc, magyar nemes - Pálfalvy Attila Edward, walesi herceg - Imre Sebastian Braganza hercege - Bartha László II. Vilmos, német császár - Péter Richárd Mitzi - Molnár Andrea Sophie - Tihanyi Lívia Kathrin - Heiter Ági Meisner, Willigut embere - G .Szabó Sándor Helga, polgárnő - Sz. Nagy Ildikó Közreműködik A Musical Ensemble A Színház Zenekara A Pesti Broadway Stúdió növendékei Vezényel Silló István Makláry László
Rendező Kerényi Miklós Gábor
Az előadást angol nyelvű szövegkivetítővel feliratozzuk.
|